2009.07.29. 00:16
Szálló porról általában.
Budapest, 2009. július 3. - A mai napon négy civil szervezet, a Greenpeace, a Levegõ Munkacsoport, a Magyar Kerékpáros Klub és a Zöld Fiatalok Egyesület levelet adott át Oszkó Péter pénzügyminiszter részére. A József nádor téren tartott demonstráció célja, felhívni a lakosság és elsõ sorban a pénzügyminiszter figyelmét, hogy hazánknak legkésõbb 2011 júniusáig teljesítenie kell az Európai Unió elõírásait a súlyosan egészségkárosító részecskeszennyezés csökkentésére.
Az alábbi írást a Greenpeace honlapján találtam. Bár a környezetvédelem fontos, mégsincs kellően belénk táplálva gyerekkorunk óta. Igen kicsi korban kell elkezdeni, mert ha ez elmarad, akkor fiatal felnőttként, felnőttként vagy úgy döntünk, hogy vesszük a fáradtságot, vagy nem.
PM10:
http://www.tiszta.levego.hu/pm10.html
Kis részecske-, szálló por-, aeroszol-, PM- (particulate matter) szennyezés -aeroszoloknak nevezzük a körülbelül 10 mm-es (mikrométer) átmérőnél kisebb, 0,001 mm-nél nagyobb, levegőben - mint közegben - diszpergált (szétszórt) állapotban előforduló, folyékony vagy szilárd halmazállapotú részecskéket. Ezen részecskék élettartama néhány perctől akár több hónapos időtartamig terjedhet a részecskék méretétől, kémiai összetételétől és tömegétől függően. PM10-nek a 10 mm-nél kisebb átmérőjű, PM2.5-nek a 2.5 mm-nél kisebb átmérőjű részecskéket nevezzük.
A városi levegőben található kis részecskék (PM) egyrészt a közlekedés és a szél által felvert porból származnak. Ezek jelentős része azonban nem ártalmatlan por, mint nagyapáink idejében volt, hanem tele van olyan anyagokkal, amelyek korábban nem léteztek, vagy csak sokkal kisebb mennyiségben fordultak elő. Ezeket az anyagokat a közlekedés, az ipar és egyéb emberi tevékenység juttatja a környezetünkbe-
Ajánlom figyelmetekbe az alábbi PM10-ről szóló kisfilmet Baki Ádámtól
PM10 - Hungarian version from Adam Baki on Vimeo.
2009.03.28. 16:23
Új színház nyílik Budapesten?
Teltházas előadások és fergeteges hangulat várható az Új Magyar Színház megnyitóján. Az utolsó simításokat végzik, s a múlt hétvégén a főpróbát is megtartották. Amúgy a sokszínűség és vidám hangulat jellemzi a bemutatkozó előadást, melynek premierje (legkésőbb) ez év június 7-én várható, persze a színészek felkészültségét mutatja, akár heteken belül megnyithatják az intézmény kapuit. Egyelőre csak televíziós közvetítéseken kísérhetjük nyomon az eseményeket, de bízzunk benne, hamarosan mi is ellátogathatunk a Szegfűk és narancsok című új magyar tragikomédiára.
2009.03.23. 09:44
Magyarország legnagyobb energiaital gyűjteménye
Igen. Ilyen is van. Bár ezen nem kell meglepődni, van aki fülzsírt gyűjt, van aki bogárhátúakról készült képeket, valaki meg akkorát harákolt az ajtónk előtt, hogy azt hittem lezúgok a székről...na de a lényeg, hogy ez is megvan. Elkötelezett önmérgezőként picit megdobogtatta szívemet ez a kis oldal, mely az igénytelenség netovábbjának igaz csimborasszója(igen, úgy-úgy: szar, jólérted): Fekete háttér, fehér betűk és egy kis leheletnyi sárga ÚJ kiírás a cocaine nevű energiaital nevéhez.Viszont rákkattintva az üdítők nevére behozza az adott ital képét és pár adatot!íme a page: www.kehes.hu/kehes/energia/energiaitalok.htm
Szerény szemájam éppen egy YAKUZA nevű méregkoktéltól próbálja szervezetem megtisztítani,pár szót erről az üdcsiről: ízre nagyon szar. Ez várható volt, mert kategóriájában a 2l 100Ft mezőnyben virít. Színét nem láttam, mert már késő volt, meg az íze lefoglalta a szemem is....Csomagolása tűrhető, de ezért nem venném meg.
Hatás: nos igen... nem tudom egyértelműen megmondani, mert kb 23:00kor megittam és barátnőmmel aludtunk kb 0:30-ig. Aztán picike elment aludni én pedig kipattanva az ágyból szobatársammal( Kisferi-riszpekt majesztró) nekiálltunk tanulni. Ebből semmi nem lett, viszont még 4:15kor is youtube-ról szólt a Republic, miegymás...Szóval jó, mivel most is olyan penge vagyok, mintha 10-15 órát aludtam volna.
konklúzió: jobb, mint a kobra, de fogyasztása nem ajánlott!
na csucsu
2009.03.23. 02:36
Ami a mindennapokhoz erőt ad
Nos kedves elvtársak blogzóim. Midőn ezen sorokat olvassátok, még mindig nem tanulok, pedig már vagy 4 órája nekiálltam Pierre Bourdieu: Előadások a televízióról című könyvének továbbolvasásának(ki nem szarja le???-jogos). A lényeg, hogy mikor érzed, hogy eljön egy holtpont és már nem tud se a kávé, se a koffeintabletta, se a pornó, de még a puruttya sem ébren tartani...na akkor jön ez...Már régóta megvan ez a két videó, azokon a nehéz napokon bizony van hogy velük kezdem a napot. S míg a folyosón reggelente vígan száll kacajom, még a Nap is előbújik odakinn. Tovább nem húzom az idegeket, íme a dopping: katt a továbbra
2009.03.22. 15:09
"Küldd tovább" generációk
Kedves Barátom!
Ezt a láncot 1986-ban indította el egy kisfiú Honolulu-ból, azzal a céllal, hogy... a lánc azóta sem szakadt meg, kérlek küldd tovább te is és 1 héten belül 36 különböző embertől fogsz képeslapot kapni a világ minden tájáról... nincs más dolgod, mint továbbítanod 6 különböző ismerősödnek... küldj képeslapot a legutolsó címzettnek...
Valahogy így hangzottak a legfőbb momentumai a klasszikus küldd tovább levélnek az általános iskolai éveimből - azóta persze a világ ezen a téren is változik.
Nincsenek már szép képeslapok, kedves külföldi ismerősök, izgalmas borítékcímzés és a Magyar Posta forgalma is csökken, de a "továbbküldős" üzenetek köszönik szépen jól vannak. Ne is firtassuk, a klasszikusokat pl. a kapsz egy laptopot, vagy megmentheted a világot, esetleg éhező kisgyerekek jutnak be a Harvard-ra, ha továbbküldözgeted az emaileket.
Lássunk egy gyöngyszemet a 21. század hajnaláról - amit tuti mindenki továbbküldött.
Címzett: kakkintole.monineni@mangojuice.nwe
Téma: küldd tovább vagy jön a kombájn!
SZÉTBA**UNK!!!
Ha nem küldöd ezt tovább 1 percen belül 10000 címre, akkor SZÉTBA**UNK. Ha továbbküldöd, akkor nem BA**UNK SZÉT, de akkor meg úgyis jön a kombájn és az fog majd SZÉTBA**NI!
Hát mindenki döntse el maga, én csíptem ezt az üzit ;)
2009.03.21. 12:09
RECEPTKÖNYV: Könnyen elkészíthető kortás alkotások
Előétel:
Végy egy köteg A/4-es méretű 80 grammos fehér papírlapot. Helyezd az előre felmelegített nyomtatóba. Ülj le a hozzá tertozó számítógép elé, majd kezdj el pötyögni legalább olyan tehetségtelenül, mint én, ha még ennél is szarabb, akkor már lassan kész is, ezek után tegyél bele sok helyesírási hibát és káromkodj benne, adj hozzá egy evőkanál vért és némi reszelt f*asz bőrt, és egy csipetnyi b*szás feltétlen legyen benne -namármost- ezeket hagyd összeérni, majd jöhet az epizódszereplő, aki tutira legyen nyomorék és/vagy szellemi fogyatékos, de legalább legyen nagyon szar az élete, a végén ízlés szerint adjunk hozzá idegen szavakat és legalább egy többszörösen összetett mondatot, ami ha legalább olyan hosszú és érthetetlen, mint eze, akkor már tuti a siker.
Főfogás:
4 férfi és 4 nő. Ez az alaphelyzet. Totál meztelenül kezdjenek el abszolút ritmustalanul vonaglani a a konyhaasztalon, de gázálarcban, ez feltétlen fontos! Majd ekkor a szopóálarcos kutyák rózsaszín gumikesztyűalakú tőgyből kezdjenek fost fröcskölni az összes terhes cserebogár szárnyára. Ha a szivárvány már feltöltődöt, akkor kezdhetünk bajuszt hegeszteni az űrcilinder kisebbik végére. Így igen ízletes lesz.
Desszert:
Szükséged lesz egy levágott emberfejre és egy vérző vaginára, lehetőség szerint legyen frissen metszett. Ezeket helyezd el egy szobában, tegyél mellé színes kockákat, illetve pöttyöket. Ezután vagy kezdj el fekete-fehér filmet forgatni, vagy fényképezd le a kompozíciót és utána feltétlen csinálj belőle kiállítást. Ha a kiállítás kellően nagy sikert aratott, akkor az alkotás tökéletes. (Onnan tudjuk, hogy nagy a sikere, ha az emberek 86,7 százaléka nem érti a dolgot, de kizárólag azért mert, nincsenek elég magas szellemi magasságokban.)
Remélem sokan fogyasztják majd, az így elkészítehető műveket.